Thinker bejegyzései
Jakab Péter
Mi jellemzi ezt az embert? Trágár stílus. Arrogancia. Flegmaság. Kocsmai stílus. Teljesen hülyének nézi az embereket.
Teljesen hülyének nézi az embereket. Erre térjünk ki kicsit bővebben! Az mára már szinte mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy ez az ember országgyűlési képviselőnek teljes mértékben alkalmatlan. Nem csak azért, mert az egyetlen stílus, amiben felszólalni képes volt valaha is a Parlament üléstermében, kenterbe veri még a legalacsonyabb színvonalú alpári stílust is. Hanem leginkább azért, mert a képviselők sértegetésén, pocskondiázásán kívül mást felmutatni nem tud. Mikor nem hozott szégyent a Parlament szellemiségére? Mikor fogalmazott meg építő jellegű kritikát? Mely ügyet mozdította előre pozitív irányba? Mit tett, mi ért el az általa „” képviselt „” emberek számára? A nagy büdös semmit!
Szóval, a pártjában mostanra a társai eljutottak arra a szintre, hogy ebből az emberből nem kérnek többet. Inkább kiadják az útját. Jakab életében elindul most egy újabb felvonás, amit az emberek hülyétésével igyekszik felvezetni. Szereti magát másnak mutatni, mint aki és ami valójában. Például ő a nép egyszerű gyermeke. Hagyjuk már! A nép egyszerű gyermeke nem él luxus körülmények között. Mezőgazdasági vállalkozó vagy dolgozó – nem derült ki számomra egyértelműen abból a kisfilmből, melyben néhány méteren át oly’ átszellemült arccal vezetett egy mezőgazdasági munkagépet. Kérdem én; mi van??? Ez most komoly? Paprikásburgonyás videó? Mezőgazdasági géppel ökörködés? Tényleg ilyenekkel akar operálni?
Kicsit vérlázítónak tartom, hogy ő azt gondolja, hogy ennyire könnyű megvezetni az embereket. Bár, a jelek szerint valóban ennyire hülyének néz mindenkit. Értem én, hogy a Parlamentben véghezvitt bohóckodását zsíros megélhetési forrásnak tekintette, amiről nehezére esik lemondani, és most próbálja biztosítani a korábbi életvitel szintet más, olyan módon, ahol dolgozni nem kell – mert valószínűleg semmihez sem ért vagy ha mégis, amin csodálkoznék, akkor lusta dolgozni -, elég csak az embereket hülyére venni, amítani. De, remélem, mára már egyre több ember számára hullik le a lepel Jakab Péter valódi személyiségéről, képességeiről, és egyre kevesebben kívánják majd a jövőben eltartani őt luxus körülmények közepette. Szóval, összefoglalva, amit most látok, az nem más, mint az eddigi recept tovább erőltetése; a parasztvakítás. Próbál minél több embert ismét palira venni. Ez az ő megélhetésének forrása. Politikai pályán játszik túlélésre. Ami szerepet most alakít egy dolgot juttat eszembe. Amikor egy bizonyos rágcsáló menekül a süllyedő hajóról, próbálja menteni az irháját. Én ezt egy kicsit szánalmasnak tartom.
Cseh Katalin
Fekete-Győr András
Gyurcsány Ferenc
Varju László
Láttam a Magyar Televízó Székházában készült felvételeket róla is. Inkább ripacs, mintsem színész. Színésznek harmatgyenge lenne. Ahogyan politikusnak is az. Ez nem az ő világa, messze áll az ő stílusa attól, amit egy országgyűlési képviselőnek tudnia kellene prezentálni. Suszter maradjon a kaptafánál! Ő meg maradjon valami másnál! Nem tudom, minél kellene maradnia, de semmiképpen sem a politikusi pályán, mert a székházban tanúsított viselkedésével szégyent hozott az országgyűlési képviselői titulusra. Megmutatta, hogy valójában milyen; éretlen a politikusi szerepre, mások képviseletére. Jobban el tudom képzelni őt egy traktor vezetőülésében, semmint a parlamenti padsorokban.
Vadai Ágnes
Donáth Anna Júlia
Annácska művészeti szintre fejlesztette a szemrebbenés nélküli hazudozást és kamuzást. Ezt már nagyon jól csinálja. Politikai haszonszerzés és saját karrierjének építése céljából nem riad vissza attól sem, hogy az Európai Unió központjában rendszeresen saját hazája ellen szólal fel, azt támadja, annak megbüntetését kéri folyamatosan. Többek között ezt nevezik hazaárulásnak. Ő nem szívéből, hazaszeretetből politizál, hanem jól megfontoltan saját érdekei mentén cselekszik. Az erkölcs számára nem létezik. Fontosabb neki, hogy hátsóját az Európai Parlament jól fizetett és kényelmes üléseinek egyikében tartsa. Ennek érdekében gátlástalanul szolgál ki Magyarországot támadó idegen érdekeket.
2023.06. Donáth Anna Júlia mostanra kamerák előtt is elismerte, hogy folyamatosan hazaárulást követett el Magyarország ellen. Azt már szándékosan nem írom le, hogy hazája ellen, mert hazaárulónak nincs hazája. Ő többé már nem is magyar és nincs erkölcsi alapja arra, hogy önmagát magyarnak nevezze. De, hiú ábrándjaim nincsenek ezzel kapcsolatban. Gondolom, van elég vastag bőr az ábrázatán, hogy önmagát továbbra is magyarnak merje nevezni annak ellenére, hogy ehhez már nincs joga, erkölcsi alapja. Hiszen folyamatosan Magyarország és a magyar nép, a magyar emberek ellen cselekszik. Cselekedetei szégyenteljesek, bár ő ezt nem érzi, mert szégyenérzettel nem rendelkezik, erkölcsi iránytűje teljes mértékben összezavarodott. Önnön tetteinek következményeképpen őt ki kell közösíteni minden téren, és éreztetni kell vele, hogy ő már nem tartozik a magyar néphez. Magyarországhoz pedig már végképp semmi köze sincs. Ami a jellemét illeti, Donáth Anna Júlia nagyon gyenge jellem. Elmenekül az újságírók elől. Elszeparáltatja magát előlük. Ha mégis közelébe kerül egy olyan média munkás, aki nem az egekbe akarja emelni őt, tehát, akinek a kérdéseitől fél, akkor a gyerekére hivatkozik és úgy szalad el. Képes egy csecsmő mögé bújni, ha arra lenne szükség, hogy nyíltan felvállalja a tetteiért a felelősséget és ki merjen állni önmagáért!
Mennyire gyáva és szánalmas az, aki egy csecsemő mögé bújik, mert attól fél, hogy számára kellemetlen kérdésre kell válaszolnia?! Szerinted Donáth Anna Júlia alkalmas politikusnak? Szerinted Donáth Anna Júlia alkalmas arra, hogy az érdekeidet képviselje azok után, hogy elárulta a korábbi hazáját és annak polgárait?
Ha Donáth Anna Júlia nevét hallom valahol, ezek a kifejezések jutnak eszembe vele kapcsolatban; mérhetetlenül szánalmas, végtelenül gyenge, hazaáruló.
Karácsony Gergely
Volt idő, amikor azt gondoltam, hogy ő a mindenre alkalmatlan ember tökéletes megtestesítője. Aztán, figyelve tevékenységét, rájöttem, hogy ez így, ebben a formában mégsem igaz. Akad valami, amit meg tud csinálni. Nem lesz hosszú a lista!
Tehát, amit Karácsony Gergely képes elvégezni; beleülni a főpolgármesteri székbe és ott ülve szépen vigyorogni ki a fejéből – ő valószínűleg el is hiszi, hogy ezt jelenti főpolgármesternek lenni. Gondolom, odabenn egy, gyermeki lelkének tökéletesen megfelelő elvarászolt világban él, ami szép és jó. Máskülönben el nem tudom képzelni, miért vigyorog egyfolytában. Mivel az, amit fel tud mutatni azóta, hogy a főpolgármesteri címet bitorolja, nem ad okot legkevésbé sem a vigyorgásra. Szóval, amíg ő egy elvarázsolt világban éli mindennapjait, addig ebek harmincadjára jut szinte minden, aminek gondját kellene viselnie. Ami nem omlik össze Karácsony teljes mértékú szakmai alkalmatlansága miatt, csak azért marad fenn, mert külső segítség formájában megtörténik a beavatkozás az erodáló folyamatokba.
Én értem, hogy Karácsony gazdája miért tette őt ebbe a pozícióba. Gyurcsánynak már lejárt az ideje. Elavult stílusával és gondolkodásmódjával ő rá már nincs szükség – az élet és vele együtt minden más is folyamatosan változik, és egy, még mindig vánszorogni képes múmia már nem tudja előre vinni a világot, a társadalmat – ő egy elmebeteg, szerencsére többé-kevésbé letűnni látszó világ múmiája. Tőle az emberek már nem remélhetnek pozitív, előre vivő változásokat. Gyurcsány már csak a kívánatos előrehaladást gátolni képes. Szóval, kellett találni egy nála fiatalabb személyt, akit maga elé tarthat, a háttérből pedig – akár megjátszott köhögéssel is – nagyon jól tud irányítani, és akit bármikor elengedhet, ha már úgy látja jónak. Szóval ketten vannak. Van egy mester, aki már politikai hulla – ámde vannak még, akik politikai haszonszerzés céljából úgy tesznek, mintha még adnának a szavára – és van egy tanítvány, akinek semmit sem kell megtanulnia – nem is alkalmas arra, hogy bármit megtanuljon és nem is várja el tőle senki azt, hogy megpróbáljon tanulni. Ketten együtt egy igen jó párost alkotnak! Főleg Karácsony szempontjából; egyelőre van, aki gondoskodik róla.
Szóval, van egy Karácsony Gergely, aki csak annyira képes, hogy a főpolgármesteri székben ül, és vigyorog ki a fejéből – meg kell vallani, ezt remekül csinálja. Ez minden, amire képes, úgy gondolom. Azonban van egy fővárosunk, amit irányítani, fejleszteni kellene egy felelősségteljes és szakértő gazdálkodással, amit élhetőbbé kellene tenni az ott lakók számára és amit minél vonzóbbá kellene tenni az idelátogató turisták számára – hiszen ők hozzák a pénzt. Ámde ne legyünk elfogultak, legyünk inkább tárgyilagosak! Javaslom, álljunk meg egy percre, és tekintsünk vissza Karácsony ” munkásságára ” azon időszakban, mely azóta eltelt, amióta őt főpolgármseternek választották a budapesti választók! Aztán, amikor végeztünk az összegzéssel, vegyük elő azt az információt, miszerint Karácsony indulni kíván ismét a főpolgármesteri címert 2024-ben. Tegyük márlegre a két dolgot; Karácsony eddigi teljesítménye főpolgármesterként – Karácsony folytatni akarja főpolgármesterként 2024 után is. Mi jön ki végeredménynek; érdemes Karácsonyt 2024 után is hagyni a főpolgármesteri székben tespedni?
2023.06.28. Most komolyan? Miért jó az neked, hogy hülyének nézed az embereket? Miért jó az neked, hogy olyan dolgokat mondasz folyamatosan, amikről minden józan ember tudja, hogy nem igaz? Miért várod el a normális többségtől, hogy elhiggye azokat az eszméletlenül nagy sületlenségeket, amiket mondasz, amiket hozzád intézett kérdésekre válaszolsz? Miért nem állsz ki végre az emberek elé és mondod el az igazságot? A pozíciódat félted, amire alapból teljes mértékben alkalmatlan vagy? Azért félted a pocíciódat, mert te is tudod, hogy életképtelen ember vagy és semmi másból nem tudsz jövedelemre szert tenni? Ha nem teszed ezt meg, akkor egész életedet egy hazugság mederben fogod leélni; hazudni fogsz egy életen át minden embernek és hazudni fogsz egész életedben önmagadnak. Ezt az utat szeretnéd? Ezt az utat akarod választani? Vagy inkább ki akarod vívni az emberek tiszteletét az által, hogy végre kiállsz az emberek elé, és elmondod nekik az igazat mindennel kapcsolatban? A teljes igazságot és csakis az igazat.
Márky-Zay Péter
Ez az ember azt tűzte ki célul maga elé, hogy a 2022. esztendei országgyűlési képviselő választást követően Magyarország miniszterelnöke lesz. Ennek az elképzelésnek még a gondolata is nonszensz! Mint ahogyan azt a mellékelt ábra mutatja, ő tipikusan az az ember, aki nincs tisztában önmagával, de még az őt körülvevő világ realitásával sem. Olyan szintű rendszerprobléma lépett fel nála az emeleten, amit még a jó Isten sem tudna helyretenni, ha megpróbálná. De, nem fogja megpróbálni, mert tisztán látja, hogy reménytelen vállalkozás lenne még számára is. Ennek a Márky-Zay Péter nevű egyénnek három erőssége van. Egyik, hogy mindent ócsárol, amit mások találtak ki és nem ő. Másik erőssége, hogy égbekiáltó nagy baromságokat hord össze, valahányszor megszólal. Esetében kétség kívül áldásosabb lenne, ha inkább csendben maradna, és még akkor sem nyitná ki a száját, amikor otthon van egyedül a fürdőszobában, és önmagával néz farkasszemet a tükörben. Azonkívül azt is megnézném, ha arra kerülne a sor, mikor utazna ő Indiába szemműtétre, ahogyan azt másoknak oly nagy hévvel javasolta, mint egy tőle származó szuper ötletet – ami mellesleg csak egy hatalmas ökörség. A többi, szintén tőle származó agyament ostobaságot már nem is említve. A harmadik, úgynevezett erőssége, hogy mindenkit ócsárol, degradál, sérteget. Az ő szempontjából nézve ez akár még érthető is lehet; hiszen szerinte kerek e világon egyedül csak ő a fa..a gyerek! Sajnálatos módon az ő esetében talán egy dolog segíthetne; a teljes agy csere.