A Nők! Azt gondolom, ez egy roppant mód érdekes témakör. Főleg, ha azt vesszük, hogy a Nő valójában kapu a lét különböző síkjai között. Hiszen a Nő teheti / teszi lehetővé, hogy a lelkek a lét egy másik síkjáról ide tudjanak jönni. Ők azok, akik – ideális esetben – saját elhatározásukból úgy döntenek, hogy megosztják testüket egy másik lélekkel ideiglenesen, átmenetileg. Addig, amíg az érkező lélek felépít magának egy olyan működésképes testet, amely egy idő után a Nő testét elhagyva is mőködőképes marad ( ezen idő alatt a Nő teste fog az érkező lélek számára is otthonul szolgálni ) – természetesen jó ideig gondozással, ha az embert vesszük alapul. Tehát a Nő beleegyezik, áldását adja arra, hogy egy másik lélekkel megosztja a saját testét, együtt laknak ugyanabban a testben.

Nos, a Nő kapu a lelkek számára különböző létsíkok között. Ezt már tisztáztuk. De, nem csak ezt a fontos szerepet kapta meg a Nő az Élettől. Van egy másik, kifejezetten fontos szerepe a Nőnek. Ha az ideális körülmények együttállnak – amikor a Nő megélheti önmagát Nőként -, akkor még a koordinálás, az egység létrehozása, a közösség építése és egybentartása is a Nő nem túl háladatos feladata. Ha példát akarok mondani, akkor nyugodtan felhozhatom itt II. Erzsébet britt királynőt nagyszerű példaként. Az Ő személyisége, jelleme, viselkedése, röviden egyénisége egységbe kovácsol megannyi embert. Az állandóság, a biztonság érzetét adja számunkra – akik a tudatlanság, múlandóság, bizonytalanság mezsdjéjén bolyongunk – már annak tudata, hogy Ő van. De, ha egy természetközelibb példára vágysz, akkor nézzük meg a méhek társadalmi felépítését. Az egész kaptár működését – mely életbenmaradásukat biztosítja – a méhkirálynő koordinálja. Ha az elmegy, akkor a méheknek kell keresniük egy másik királynőt. Ahogyan ez az életben is megmutatkozik, amikor egy hímnemű – nem férfi, mert azt a szintet az ilyen fajta személy nem éri el – megöli a volt barátnöjét vagy más módon áll rajta bosszút, esetleg zsarolja, mert az szakított vele, vagy csak szakítani szeretne vele, mert úgy érzi, összeroppan, ha a Nő elhagyja őt. ( Természetesen itt többféle ok is közrejátszhat, azonban ez is ott szerepel az okok között, ezért tartottam fontosnak megemlíteni. ) Szóval, itt van a Nő, aki fizikálisan egyértelműen gyengébb mint a hímneműek és úgy gondolják jópáran, hogy gyengébbek lelkileg is. Azonban ők tévednek. Hiszen, amikor a hímnemű összeomlik, olyannyira, hogy már sír, kilátástalannak lát mindent, feladja az egész életét, ki az, aki ha a közelében van, lelket önt belé? Hm? Vajon ki?

A lényeg, amire ki akartam hegyezni a mondandómat a fentiekben; természetesen a Nőnek is szüksége van a férfira ( mondom: férfira! ), ahogyan a hímneműeknek a Nőre. A lényeg csak annyi, hogy önhitt fennsőbbségérzetünk közepette ne becsüljük le a Nő szerepét. Mert, ha így teszünk, nem ismerjük fel a Nők lélekemelő erejét, meg sem próbáljuk kiaknázni a Nőben rejlő kicseket, melyekkel könnyebbé tehetjük az életünket. Vagyis megfosztjuk magunkat egy lehetőségtől, amely könnyebbséghez, harmóniához vezethet életünkben. Természetesen vannak Nők, akik nem kívánnak élni a természet által rájuk ruházott ezen képességeikkel. Bennük is ott rejtezik ez a képesség, csak tőlük nem fogjuk megkapni azt.